Muemlekem.hu fotópályázat 2010

műemlékMűemlékem.hu: elkezdődött a 2010-es fotópályázat

December 1-jén kezdetét vette a műemlékem.hu fotópályázatának következő évadja. A pályázóktól 11 hónapon át egy-egy havi témára várják a szervezők a képeket.

Decemberben az Ünnepi díszben, januárban a Jég veled!, februárban a Tükröm, tükröm a fotópályázat témája. Vagyis olyan képeket várnak az értékelők, amelyek megfelelnek az adott hónap „jelszavának”.

Szeretnénk, ha a pályázók szabadon kezelnék a megadott témákat, átgondolnák, mi fér bele, hogyan lehet minél egyedibben, kreatívabban megvalósítani a fotót – mondta el Hack Róbert, a műemlékem.hu pályázóinak egyik értékelője, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fotóműterem-vezetője. A hivatásos fotós reméli, hogy a megjelölt téma nem megköti majd a pályázók képzeletét, hanem éppen ellenkezőleg: az épített örökség az eddigieknél változatosabb formában jelenik majd meg a pályázati anyagokban.

A műemlékem.hu fotópályázatán bárki, profi és amatőr egyaránt havonta tíz képpel vehet részt, a feltöltéshez elegendő, ha regisztrál a portálon. A képekről minden pályázati hónap elmúltával szavaznak a műemlékem.hu látogatói és a legjobban sikerült képeket értékelik a hivatásos értékelők is.

A pályázati anyag nyertes fotóit a 2010-es Mustra kiállításon önálló tárlat formájában tárják majd a nagyközönség elé.

A részletes pályázati kiírás a műemlékem.hu fotópályázati oldalán
http://www.muemlekem.hu/fotopalyazat

  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Netvibes
  • PDF
  • RSS
  • Socialogs
  • Yahoo! Bookmarks
  • blogmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • Gwar
  • Linkter
  • MySpace
  • Propeller
  • Technorati
  • Twitter
  • LinkedIn
  • Tumblr
  • Twitthis

3 hozzászólás

  1. Dóra szerint:

    Sziasztok, ehhez a pályázathoz lehet most is – februárban – csatlakozni?

  2. admin szerint:

    Bármelyik hónapban lehet.

  3. Nagy Péter szerint:

    Helló.
    Külföldi műemlékekkel is lehet pályázni, vagy csak hazaival?
    Köszi!

Szólj hozzá



Hirdetések