2012. May. 22.

Muemlekem.hu fotópályázat 2010

Írta:

|

2009/12/06

|

Kategóriák:

| 2,599 alkalommal olvasva

műemlék Muemlekem.hu fotópályázat 2010Műemlékem.hu: elkezdődött a 2010-es fotópályázat

December 1-jén kezdetét vette a műemlékem.hu fotópályázatának következő évadja. A pályázóktól 11 hónapon át egy-egy havi témára várják a szervezők a képeket.

Decemberben az Ünnepi díszben, januárban a Jég veled!, februárban a Tükröm, tükröm a fotópályázat témája. Vagyis olyan képeket várnak az értékelők, amelyek megfelelnek az adott hónap „jelszavának”.

Szeretnénk, ha a pályázók szabadon kezelnék a megadott témákat, átgondolnák, mi fér bele, hogyan lehet minél egyedibben, kreatívabban megvalósítani a fotót – mondta el Hack Róbert, a műemlékem.hu pályázóinak egyik értékelője, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal fotóműterem-vezetője. A hivatásos fotós reméli, hogy a megjelölt téma nem megköti majd a pályázók képzeletét, hanem éppen ellenkezőleg: az épített örökség az eddigieknél változatosabb formában jelenik majd meg a pályázati anyagokban.

A műemlékem.hu fotópályázatán bárki, profi és amatőr egyaránt havonta tíz képpel vehet részt, a feltöltéshez elegendő, ha regisztrál a portálon. A képekről minden pályázati hónap elmúltával szavaznak a műemlékem.hu látogatói és a legjobban sikerült képeket értékelik a hivatásos értékelők is.

A pályázati anyag nyertes fotóit a 2010-es Mustra kiállításon önálló tárlat formájában tárják majd a nagyközönség elé.

A részletes pályázati kiírás a műemlékem.hu fotópályázati oldalán
http://www.muemlekem.hu/fotopalyazat

További pályázatok

A kínai szomszéd – Fotópályázat
KosART – Fotópályázat a minőségről
Ébred a természet – fotópályázat

About Author

(3) hozzászólás

  1. Nagy Péter
    2010/05/05 at 20:32

    Helló. Külföldi műemlékekkel is lehet pályázni, vagy csak hazaival? Köszi!

  2. admin
    2010/02/04 at 11:19

    Bármelyik hónapban lehet.

  3. Dóra
    2010/02/02 at 11:03

    Sziasztok, ehhez a pályázathoz lehet most is - februárban - csatlakozni?

Szólj hozzá

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>